Népdaléneklő Verseny Elődöntő 2018

2018.11.27

Idén először adott otthont iskolánk a Kisvárdai Tankerületi Központ által szervezett NÉPDALÉNEKLŐ VERSENY ELŐDÖNTŐJÉNEK november 23-án.
Pokol Miklós intézményvezető megnyitója után négy korcsoportban, egyénileg és csoportosan énekeltek a gyermekek. A megmérettetésen a versenykiírásban meghatározott tájegységek gyermekjáték dalai és népdalai csendültek fel. A zsűri munkájában művésztanárok vettek részt, Kovács Attiláné, valamint Vida Szűcs Mária, mindketten a kisvárdai Weiner Leó Zeneiskola tanárai.

A szebbnél szebb produkciók alaposan megnehezítették a szakavatott zsűri munkáját. Iskolánk tanulói nagy lelkesedéssel és szép sikerekkel szerepeltek az elődöntőn. A tét nem volt kicsi, hiszen a korcsoportok győztesei mind szóló, mind csoportos kategóriában továbbjutnak a Gyulaházán megrendezésre kerülő DÖNTŐBE.
Büszkék vagyunk az elért eredményekre:
SZÓLÓ KATEGÓRIA I. KORCSOPORT:
II. helyezett :Deák Valéria 1.a osztályos tanuló ( Felkészítő nevelő:Hódos Józsefné)
III. helyezett: Fidler Dominika 1.b osztályos tanuló ( Felkészítői:Áncsán Henrietta és Lukácsné Tuipán Tünde )
II.KORCSOPORT I. helyezett: Monostory Lelle 4. a osztályos tanuló ( Felkészítő Bátyiné Nagy Éva )
valamint szintén I. helyezett: Varga Vanessza 3. a osztályos tanuló ( Felkészítője:Gyüréné Gyarmati Viola )
A zsűri döntése értelmében mindkét lány ott lehet a döntőben!!!!
III.KORCSOPORT: I. helyezett: Deák Terézia 6. a osztályos tanuló ( Felkészítő tanára Hajdú Ágota)
Terka is képviseli a körzetet és iskolánkat a gyulaházi döntőben!!!
CSOPORTOS KATEGÓRIÁBAN I. KORCSOPORT:
III. helyezett: a Csicsergők kisegyüttes ( Deák Valéria,Ladányi Zsombor, Fidler Dominika, Sebők Réka, Monostory Lelle, Varga Vanessza)
Köszönjük versenyzőinknek és felkészítő nevelőiknek a lelkes és színvonalas munkát,a zsűritagoknak a szakmai közreműködést .
Gratulálunk mindenkinek!
A döntősöknek sok sikert kívánunk!!!
További képek Facebook oldalunkon ITT!