Határtalanul
Határtalanul 2026 – élmények Erdélyben
A Vári Emil Általános Iskola 7. évfolyamos tanulói hatnapos tanulmányi kiránduláson vettek részt a "HATÁRTALANUL" pályázat keretében.
A pályázat célja, hogy elősegítse a tanulók külhoni magyarsággal kapcsolatos ismereteinek bővítését. A program összeállításakor arra törekedtünk, hogy tanítványaink megismerhessék Erdély kulturális, természeti kincseit, földrajzi látnivalóit. Az utazás előtt a diákok előkészítő óra keretében megismerkedtek Erdély földrajzi fekvésével, lakosságának etnikai összetételével, kulturális kincseivel.
Az Erdélyben töltött napok során a tanulók nemcsak könyvekből és az órákon tanultakból ismerhették meg a vidéket, hanem személyes tapasztalatokat is szerezhettek. A lenyűgöző tájak, a történelmi emlékhelyek, a hagyományőrző közösségek és a kézműves mesterségek mind hozzájárultak ahhoz, hogy közelebb kerüljenek Erdély sokszínű kulturális örökségéhez.
Szovátán körbesétáltuk a Medve-tavat, majd a Békás-szoros sziklái között barangoltunk, és megcsodáltuk a Gyilkos-tó különleges természeti környezetét. Csíksomlyón felkerestük a Mária Kegytemplomot, ezt követően pedig az ezeréves határhoz látogattunk el. A kirándulás során a természeti szépségek mellett fontos szerepet kaptak a magyarság történelméhez és kulturális örökségéhez kapcsolódó helyszínek is.
A következő programok már a székelyföldi hagyományok és a helyi közösségek mindennapjaiba engedtek betekintést. Meglátogattunk egy taplászműhelyt és egy sófeldolgozó üzemet, ahol a tanulók testközelből ismerhették meg a helyi természeti adottságokra épülő mesterségeket és munkafolyamatokat. Korondon helyi szörpöket, lekvárokat, sajtokat és kenyeret kóstolhattunk, majd Farkaslakán Tamási Áron sírjánál emlékeztünk az erdélyi magyar irodalom kiemelkedő alakjára. Felkerestük egykori iskoláját és emlékházát is.
A közös élményekből természetesen a gyerekek is aktívan kivették a részüket: együtt készítettünk kürtőskalácsot, majd a Kalondatetőn a faszénégetők munkájával is megismerkedtünk. Az estét különösen emlékezetessé tette a Korondi Iskolával közösen megrendezett folklór- és táncház. A népzenészek muzsikája mellett a Korondi Iskolai Ifjúsági Fúvósok előadását is meghallgathattuk, a programot pedig farsangi fánk kóstolása tette még hangulatosabbá. A közös éneklés, tánc és beszélgetés jó alkalmat teremtett arra, hogy a diákok közelebb kerüljenek egymáshoz.
Székelyudvarhelyen a szoborparkban tett látogatás során történelmünk jeles személyiségeivel ismerkedtünk meg. Bözödújfaluban az emlékparkban a település és az egykor ott élő közösség történetével találkoztunk. Kőrispatakon a Szalmakalap Múzeumban a szalma feldolgozását és a hozzá kapcsolódó hagyományokat ismerhettük meg.
Utunk utolsó állomásán Bánffyhunyadon a református templomot kerestük fel, ahol Jakab Mihály Gyula parókus lelkipásztor fogadott bennünket. A találkozás során érdekes és értékes gondolatokat hallhattunk a helyi magyarság életéről, közösségéről és hagyományairól. Az egész napos programok után esténként Korondon foglaltuk el szállásunkat, ahol megtapasztalhattuk szállásadóink figyelmességét és vendégszeretetét. A tartalmas napok során számtalan közös élménnyel gazdagodtunk, miközben a tanulók játékos, közvetlen helyzetekben ismerhették meg egymást. A sok együtt töltött idő, a közös felfedezések és az új élmények az évfolyam tanulóit összetartóbb közösséggé formálták.
A kirándulás végére Erdély már nem csupán egy földrajzi táj volt számunkra. Arcokhoz, történetekhez, dallamokhoz, ízekhez és közös élményekhez kötődő emlékké vált. Bízunk benne, hogy a hat nap során szerzett tapasztalatok sokáig elkísérik tanítványainkat, és az itt megismert természeti és kulturális értékek iránti érdeklődésük a későbbiekben is megmarad.
Az út nemcsak ismeretekkel gazdagította őket, hanem olyan közös élményeket is adott, amelyekre jó szívvel emlékezhetnek vissza.
Határtalanul 2023
A Vári Emil Általános Iskola 7. évfolyamos tanulói négynapos tanulmányi kiránduláson vettek részt a "HATÁRTALANUL" pályázat keretében.
A pályázat célja, hogy elősegítse a tanulók külhoni magyarsággal kapcsolatos ismereteinek bővítését. A program összeállításakor arra törekedtünk, hogy tanítványaink megismerhessék Erdély kulturális, természeti kincseit, földrajzi látnivalóit. Az utazás előtt a program előkészítéseként a diákok múzeumpedagógiai óra keretében megismerkedtek Erdély földrajzi fekvésével, lakosságának etnikai összetételével.
Az előkészületek fontos részét képezte az adománygyűjtés a Felsősófalvi Székely Mózes Általános Iskola javára. A gyűjtésbe az iskola tanulóinak nagy része bekapcsolódott, így nagyon sok tartós élelmiszer, tisztítószer, gyűlt össze. Tanulóink nagy lelkesedéssel és jó szívvel gyűjtötték az adományt, örömmel adták át az ajándékokat. A több száz kilométeres út során eljutottunk Erdély gyönyörű vidékeire.
Lelkesen
készültek kiselőadásokkal, amelyek az út során, a buszon hangzottak el.
Megtekintettük a nagykárolyi kastélyt, Kolozsvárott megkoszorúztuk Mátyás
király lovas szobrát, felkerestük a szülőházát. Megcsodálhattuk a Tordai-hasadékot
és Nagykárolyban felkerestük a Károlyi kastélyt. Továbbá az irodalom óráinkról
jól ismert Ady Endre szülőházát is volt alkalmunk megnézni, ahol a költő életét
és munkásságát elevenítettük fel. Sétáltunk a Medve-tónál, Gyilkos-tónál,
túráztunk a Békás-szorosban. Leereszkedtünk a Parajdi-sóbányába, amely a világ
egyik legcsodálatosabb földalatti helye. Marosvásárhelyen betekintést
nyerhettünk a csodálatos szecessziós stílusban épült Kultúrpalotába.
Az egész napos programok után esténként Magyarlónán, Szovátán és Prajdon
elfoglaltuk kényelmes szállásainkat, ahol élvezhettük szállásadóink vendégszeretetét.
Az együtt
töltött napok az évfolyam tanulóit is összetartóbb közösségé kovácsolták.
Szívből ajánljuk mindenkinek, ha lehetősége van rá, látogassa meg ezt a
gyönyörű vidéket.
A 7. évfolyam
Határtalanul 2022
A Vári Emil Általános Iskola 7. évfolyamos tanulói négynapos tanulmányi kiránduláson vettek részt a "HATÁRTALANUL" pályázat keretében.
A pályázat célja, hogy elősegítse a tanulók külhoni magyarsággal kapcsolatos ismereteinek bővítését. A program összeállításakor arra törekedtünk, hogy tanítványaink megismerhessék Erdély kulturális, természeti kincseit, földrajzi látnivalóit. Az utazás előtt a program előkészítéseként a diákok múzeumpedagógiai óra keretében megismerkedtek Erdély földrajzi fekvésével, lakosságának etnikai összetételével.
Az előkészületek fontos részét képezte az adománygyűjtés a Felsősófalvi Székely Mózes Általános Iskola javára. A gyűjtésbe az iskola tanulóinak nagy része bekapcsolódott, így nagyon sok tartós élelmiszer, tisztítószer, gyűlt össze. Tanulóink nagy lelkesedéssel és jó szívvel gyűjtötték az adományt, örömmel adták át az ajándékokat. A több száz kilométeres út során eljutottunk Erdély gyönyörű vidékeire.
Lelkesen készültek kiselőadásokkal, amelyek az út során, a
buszon hangzottak el. Megtekintettük a nagykárolyi kastélyt, Kolozsvárott
megkoszorúztuk Mátyás király lovas szobrát, felkerestük a szülőházát. Megcsodálhattuk
a Tordai-hasadékot. Csucsán
gyönyörködhettünk a kastályban, Nagyváradon felkerestük a Püspöki
Palotát. Továbbá az irodalom óráinkról jól ismert Arany János szülőházát is
volt alkalmunk megnézni, ahol a költő életét és munkásságát elevenítettük fel. Sétáltunk a Medve-tónál, Gyilkos-tónál,
túráztunk a Békás-szorosban. Leereszkedtünk a Parajdi-sóbányába, amely a világ
egyik legcsodálatosabb földalatti helye. Marosvásárhelyen betekintést
nyerhettünk a csodálatos szecessziós stílusban épült Kultúrpalotába.
Az egész napos programok után esténként Korondon elfoglaltuk kényelmes
szállásainkat, ahol élvezhettük szállásadóink vendégszeretetét.
Az együtt
töltött napok az évfolyam tanulóit is összetartóbb közösségé kovácsolták.
Szívből ajánljuk mindenkinek, ha lehetősége van rá, látogassa meg ezt a
gyönyörű vidéket.
A 7. évfolyam
További képek Facebook oldalunkon ITT.



Határtalanul 2019
"Láttál-e már ilyen
Csodálatos titkot?
Magas hegyek ormán
Sok - sok fenyőlombot?
Alattuk a völgyben
Patakok csobognak,
Forrásvizet adva
A szomjas vándornak.
......
Tudd meg, e szép tájnak
Székelyföld a neve,
Ha egyszer ott járnál,
Szíved telne vele."
(Dvihallyné Oszuskó Sarolta Erdély)
A Vári Emil Általános Iskola 7. évfolyamos tanulói négynapos tanulmányi kiránduláson vettek részt a "HATÁRTALANUL" pályázat keretében.
A pályázat célja, hogy elősegítse a tanulók külhoni magyarsággal kapcsolatos ismereteinek bővítését. A program összeállításakor arra törekedtünk, hogy tanítványaink megismerhessék Erdély kulturális, természeti kincseit, földrajzi látnivalóit. Az utazás előtt a program előkészítéseként a diákok múzeumpedagógiai óra keretében megismerkedtek Erdély földrajzi fekvésével, lakosságának etnikai összetételével.
Az előkészületek fontos részét képezte az adománygyűjtés a szovátai Szent József Gyermekotthon javára. A gyűjtésbe az iskola tanulóinak nagy része bekapcsolódott, így nagyon sok tartós élelmiszer, tisztítószer, gyűlt össze. Tanulóink nagy lelkesedéssel és jó szívvel gyűjtötték az adományt, örömmel adták át az ajándékokat. A több száz kilométeres út során eljutottunk Erdély gyönyörű vidékeire.
Lelkesen készültek kiselőadásokkal, amelyek az út során, a buszon hangzottak el. Megtekintettük a nagykárolyi kastélyt, Kolozsvárott megkoszorúztuk Mátyás király lovas szobrát, felkerestük a szülőházát. Megcsodálhattuk a Tordai-hasadékot. Székelyudvarhelyen gyönyörködhettünk a székelykapukban, Csíkszeredán felkerestük a csíksomlyói kegytemplomot. Az ezeréves határhoz érkezve koszorút helyeztünk el a Magyar Királyi Államvasutak 30-as számú őrházánál, a Rákóczi-vár romjai alatt. Sétáltunk a Medve-tónál, Gyilkos-tónál, túráztunk a Békás-szorosban. Leereszkedtünk a Parajdi-sóbányába, amely a világ egyik legcsodálatosabb földalatti helye. Marosvásárhelyen betekintést nyerhettünk a csodálatos szecessziós stílusban épült Kultúrpalotába.
Az egész napos programok után esténként Korondon elfoglaltuk kényelmes szállásainkat, ahol élvezhettük szállásadóink vendégszeretetét.
Az együtt töltött napok az évfolyam tanulóit is összetartóbb közösségé kovácsolták.
Szívből ajánljuk mindenkinek, ha lehetősége van rá, látogassa meg ezt a gyönyörű vidéket.
A 7. évfolyam
Határtalanul 2018
A Vári Emil Általános Iskola 7. évfolyamos tanulói négynapos tanulmányi kiránduláson vettek részt a "HATÁRTALANUL" pályázat keretében.
A pályázat célja, hogy elősegítse a tanulók külhoni magyarsággal kapcsolatos ismereteinek bővítését.
A program összeállításakor arra törekedtünk, hogy tanítványaink megismerhessék Erdély természeti kincseit, földrajzi látnivalóit. A látnivalók, programok a földrajz tananyaghoz kapcsolódtak elsősorban.
Az utazás előtt a program előkészítéseként a diákok múzeumpedagógiai óra keretében megismerkedtek Erdély földrajzi fekvésével, lakosságának etnikai összetételével. Az előkészítő osztályfőnöki órán a program ismertetése után játékos feladatokon keresztül mélyíthették ismereteiket. Lelkesen készültek kiselőadásokkal, amelyek a buszon és az emlékhelyeken hangzottak el.
Az előkészületek fontos részét képezte az adománygyűjtés a szovátai Szent József Gyermekotthon javára. A gyűjtésbe az iskola tanulóinak nagy része bekapcsolódott, így nagyon sok tartós élelmiszer, tisztítószer, sportszer gyűlt össze. A mi tanulóink nagy lelkesedéssel és jó szívvel gyűjtötték az adományt, az ottani gyerekek pedig örömmel fogadták az ajándékokat.
A több száz kilométeres út során eljutottunk Erdély gyönyörű vidékeire.
Jártunk a Tordai-hasadéknál, túráztunk a Gyilkos-tónál, sétáltunk a Békás-szorosban és a Medve-tónál. Leereszkedtünk a modern Parajdi sóbányába, ahol egy közös tornán vettünk részt. Megtekintettük Nagybányán a Kristály Múzeumot, megkóstoltuk Szejkefürdőn a Sarolta forrás vizét.
Kulturális élményekben is volt részünk bőven. Megtekintettük az igazságos Mátyás király szülőházát és lovasszobrát Kolozsvárott. Koszorúztunk Fehéregyházán a Petőfi Múzeumnál, épp október 6-án, az aradi vértanúk napján jártunk Segesváron, ahol utoljára látták élve a szabadságharc nagy költőjét. Ellátogattunk a felsősófalvai iskolába, ahol bemutattuk iskolánkat és egy barátságos foci mérkőzésre került sor a két iskola tanulói között.
Az egész napos programok után esténként elfoglaltuk kényelmes szállásainkat, ahol élvezhettük szállásadóink vendégszeretetét.
Az együtt töltött napok az évfolyam tanulóit is összetartóbb közösségé kovácsolták.
Szívből ajánljuk mindenkinek, ha lehetősége van rá, látogassa meg ezt a gyönyörű vidéket.
A 7. évfolyam
Határtalanul 2017
Várisok Erdélyben--Határtalanul "Megyünk és örülünk Erdélynek"-írta Illyés Gyula 1942-ben. Ez a mondat lett a mottója annak a négynapos tanulmányi kirándulásnak, amelyen a Vári Emil Általános Iskola 7-8. évfolyamos tanulói vettek részt a "HATÁRTALANUL!" pályázat keretében. A pályázat célja, hogy elősegítse a 7. évfolyamon tanuló diákok külhoni magyarsággal kapcsolatos ismereteinek bővülését.
A program összeállítása során arra törekedtünk, hogy diákjaink felfedezhessék Erdély természeti kincseit; ismereteket szerezzenek a magyarság erdélyi gyökereiről. A magyartanárok nagy örömére épp a hetedikes tananyaghoz-a reformkor és a romantika irodalmához-kapcsolódott a legtöbb látnivaló. Igyekeztünk alaposan felkészülni az utazásra. A gyerekek érdekes múzeumpedagógiai órán szerezhettek előzetes tudást az egykori Nagy-Magyarországhoz tartozó Erdélyről, az előkészítő osztályfőnöki órákon tartott játékos vetélkedőn pedig fel is használhatták új ismereteiket. Lelkesen készültek kiselőadásokkal, szavalatokkal, amelyek a buszon illetve az emlékhelyeken hangzottak el. Az előkészületek fontos részét képezte az adománygyűjtés a torockói Kis Szent Teréz Gyermekotthon javára. Iskolánk teljes közössége összefogott, így rengeteg tartós élelmiszer, tisztítószer és csoki gyűlt össze. Persze egyértelmű, hogy a gyermekotthon kicsi lakói az utóbbinak örültek a legjobban. A mi diákjainkat pedig meghatotta a találkozás. "Elgondolkodtam--- mesélte az egyik váris fiú-milyen más az életük. Sok mindent nélkülöznek, de legfőképp a szüleiket. Őket nem lehet pótolni." A több mint 1400 km-es út során eljutottunk Erdély leggyönyörűbb vidékeire. Jártunk a királyhágón, kimerítő, de feledhetetlen túrát tettünk a festői szépségű Tordai-hasadékban, leereszkedtünk a modern látogatói központtá alakított tordai sóbányába, amit nemrégiben a világ 25 leghihetetlenebb látványossága közé választottak. Megbizonyosodtunk arról is, hogy a Torockó mögötti Székelykőnél (a faluból nézve) tényleg kétszer kel fel a Nap. Kulturális élményekben sem volt hiány: Nagyszalontán Arany János születésének 200. évfordulójára emlékeztünk, és egy ottani általános iskola életébe is betekintést nyerhettünk. Természetesen mi is bemutattuk iskolánkat PPT-vel. A Körös-parti Párizs, azaz Nagyvárad egyedi hangulata pedig ugyanúgy elvarázsolt minket, ahogy egykoron Ady Endrét. Korondon, a Hargita megyei iparművészeti központban több száz szemet gyönyörködtető mestermű közül válogathattunk. Megtekintettük az igazságos Mátyás király szülőházát és lovasszobrát Kolozsvárott. Nagyot dobbant a szívünk Koltón, ahol Petőfi Sándor és Szendrey Júlia mézesheteiket töltötték, és épp október 6-án, az aradi vértanúk napján jártunk Segesváron, ahol utoljára látták élve a szabadságharc nagy költőjét. Szatmárnémetiben a Kölcsey-szobor előtt nemzetünk imáját, a Himnuszt szavaltuk közösen. Eljutottunk Farkaslakára is, Tamási Áron síremlékéhez. Itt felidéztük az ő tollából származó mondatot, a szülőföldhöz való ragaszkodás egyik legszebb gondolatát: "Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne." Panziókban szálltunk meg Kalotaszentkirályon és Torockón, így valóban közelről megtapasztalhattuk a székely emberek vendégszeretetét. Az együtt töltött napok pedig összetartóbb közösséggé kovácsolták az évfolyamot. Szívből ajánljuk mindenkinek, ha lehetősége van, látogassa meg ezt a mesevilágot. Nem csupán azért, mert minden utazás gazdagítja az elmét és a lelket, hanem hogy igazán átérezze velünk együtt Wass Albert sorait: "Percre se feledd, hogy testvéred /minden magyar, bárhol is éljen."
Ténai Nóra

