Kimagasló eredmények a Bolyai Anyanyelvi Csapatversenyen

2018.11.26

Vári Emil Általános Iskola 8. éve házigazdája a Bolyai Anyanyelvi Csapatverseny területi fordulójának és az azt követő ünnepélyes megyei díjkiosztónak. 

A november közepén megrendezett versenyen évről évre nő a lelkes versenyzők száma, ebben a tanévben a mi helyszínünkön 101 csapat 404 diákját láttuk vendégül. A megyében összesen 199 csapat 796 diákja mérte össze tudását. A díjkiosztón az évfolyamok legjobbjai, így, az ajaki, a nyírlugosi, a mátészalkai, a nyíregyházi, a vásárosnaményi, a záhonyi és a kisvárdai iskolák csapatai voltak jelen.
A műsort Lukács Levente ( 4.oszt.) , Páricsi-Nagy Rezeda ( 6.oszt.) zongorajátéka, valamint a Piruett Táncegyesület Doktorock utánpótlás - és a tehetséggondozó csoportjának tánckoreográfiája színesítette - valamennyien iskolánk jelenlegi és volt tanulói.

A győzteseknek járó díjakat Leleszi Tibor, Kisvárda város polgármestere, Pásztor Gyula Csabáné , a Kisvárdai Tankerületi Központ igazgató asszonya, Tóth Tamás, a Bessenyei György Gimnázium kollégium vezetője, és Pokol Miklós, a Vári Emil Általános Iskola intézményvezetője adta át. A rangos eseményen 160 versenyző és 30 felkészítő nevelő vehette át méltán megérdemelt jutalmát.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei díjazottak között iskolánk 9 csapattal képviselte magát, akik közül 4 csapat - mint a megye legjobbjai - meghívást kaptak az országos döntőre. A két nyolcadikos csapatunk pedig olyan magas pontszámot ért el a megyei fordulóban, hogy mindkét csapat bejutott a döntőbe.

A díjazott csapatok:
A 3. évfolyamon 4.helyezett a Tettrekész Nyelvészek csapat: Dzsubák Levente, Kiséry Ákos Zoltán, Lippai Vilmos, Tóth Dávid felkészítő nevelőjük: Bátyiné Nagy Éva
A 3. évfolyamon 1.helyezett a Bolyai-Boly csapat: Kelemen Jázmin, Kovács Abigél Tamara, Sipos Gábor, Szeifried Izabella felkészítő nevelőjük: Gyüréné Gyarmati Viola országos döntősök

A 4. évfolyamon 6.helyezett a Turbóagyak csapat: Ari Júlia, Balogh Nóra, Németh Flóra, Sebők Dóra felkészítő nevelőjük: Kovácsné Bencze Valéria
A 4.évfolyamon 4. helyezett a Szenzációs Négyes csapat: Dobrai Zsófia, Fráter Nóra, Göncz Réka, Seres Csenge felkészítő nevelőjük: Molnár Lajos
A 4. évfolyamon 1. helyezett a J.A.N.I. csapat: Borsi Attila, Hohlov Iván, Kurucz Nimród, Szürös Jázmin felkészítő nevelőjük: Kovácsné Bencze Valéria országos döntősök

A 7.évfolyamon 4.helyezett a Hajas babák csapat: Grunda Petra, Hódosi Lili, Petykó Enikő, Szabó Eszter felkészítő nevelőjük: Berencsiné Petykó Mária Rita
A 7.évfolyamon 3.helyezett az Beluuuga csapat:Mudri Janka, Pásztor Kata, Veres Anna Virág, Vincze Rebeka felkészítő nevelőjük: Tóthné Annuska Zsuzsanna

A 8. évfolyamon 3. helyezett a Vegyes gyümölcs csapat:Barkaszi Viktor, Berencsi Zsófia, Szántó Vivien, Szikszai Virág felkészítő nevelőjük: Berencsiné Petykó Mária Rita , Ténai Nóra
országos döntősök

A 8. évfolyamon 1.helyezett a Két taraj, egy paraj és egy taraj csapat: Al-Hamati Fatima, Bencsik Janka Iringó, Kovács Zsófia Sára, Kruppa Eszter felkészítő nevelőjük: Tóthné Annuska Zsuzsanna országos döntősök

Gratulálunk a díjazott csapatoknak, a felkészítő nevelőknek;s köszönjük a szülők támogató, lelkesítő szavait!

Köszönjük a Várszínház -és Művészetek Házának, Sipi Ági lakberendezőnek , a Gyümölcs-szigetnek, valamint intézményünk minden pedagógusának az áldozatos munkáját, amivel hozzájárultak a rendezvény sikeréhez.

A díjkiosztón készült képeket Facebook oldalunkon tekintheti meg ITT.